Biztosan Ön  is szembesült már a vásárlás során, azzal, hogy egy akciósan meghirdetett terméknek már nyoma sem volt az üzletben.

Mi is az a csalogató reklám?

Amikor egy áruház akciósan meghirdet egy terméket, ám nem rendelkezik akkora készlettel, amely a várható keresletet képes lenne kielégíteni, csalogató reklámról beszélünk. Sőt, előfordul olyan eset is, amikor egy áruház csak arra használja az akciót, hogy átcsábítsa a vásárlókat a versenytársaktól. Persze itt felmerül a kérdés, mikor számít kevésnek az akciósan meghirdetett áru mennyisége. ,Arra, hogy egy akció során a készlet megfelelő mértékűnek tekinthető-e, illetve, hogy mikor minősül túl korainak a készlethiány, nincsenek abszolút érvényes határértékek. Mindig az eset körülményei az irányadók, és ez alapján az várható el, hogy a készlet ne legyen irreális. Tehát ha például az ár rendkívül kedvező, akkor a Gazdasági Versenyhivatal joggyakorlata szerint elvárható, hogy a vállalkozás számítson a fokozott érdeklődésre, és rendelkezzen az ésszerű elvárások alapján elegendő készlettel.

Az még nem számít jogellenesnek, ha a készlet elfogy az akció vége előtt, ám a reklámozónak mindent meg kell tennie azért, hogy a felkínált árut biztosítani tudja az akció jelentősebb időtartama alatt. Ez rövidebb akciók esetén a joggyakorlat szerint az első három nap, azok közül is a legelsőn várható megnövekedett fogyasztói érdeklődés, ezért amennyiben ebben az időszakban nem áll rendelkezésre készlet, akkor az mindenképp jogsértőnek tekinthető. Ez nem jelenti persze azt, hogy egy két hétre tervezett akció esetén elegendő lenne mindössze az első három napra biztosítani megfelelő készletet. Itt fontos megjegyezni, hogy a készlet erejéig tájékoztatás feltüntetése lényeges információ a fogyasztó részére: ezt mindenképp fel kell tüntetnie a reklámozónak olyan ajánlatok esetén, amelyek vonatkozásában meghatározott mennyiségű készlet áll rendelkezésre. Azonban a reklámozót ez nem mentesíti akkor, ha a készlet már az első napokban elfogy. Ennek feltüntetése esetén is teljesítenie kell a reklámozónak a megfelelő készletre vonatkozó jogszabályi elvárást.

Mire számíthat a csalogató reklámtevékenységet folytató vállalkozó? Például az alábbira:
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (ALDI) egyik akciója során megjelenő reklámjaiban elhallgatta azt, hogy a CANON nyomtatót, illetve az azt helyettesítő terméket nem fogja tudni a fogyasztók rendelkezésére bocsátani. A jogsértés elkövetéséért 10.000.000 Ft bírságot szabott ki a GVH. (Vj/8/2014.)

miniszterium130718

A fogyasztók érdekében